Augusztusban tér vissza Bono

Jul 14, 2010 | 14:28

A zenész lassan felgyógyul májusi hátsérüléséből, s folytatódhat a U2 turnéja.

Az észak-amerikai állomásokat ugyan csak jövőre tudja majd pótolni a zenekar, a turné európai része az eredeti tervek szerint fog haladni, ugyanis Bono augusztus 6-án visszatér a színpadra. A frontember egy müncheni próba során sérült meg, ami után meg is műtötték a hátát, így a zenekar kénytelen volt számos koncertet – köztük a Glastonbury fesztiválos fellépést is – lemondani.

„Bono felépülését követően a U2 már készül az európai turné nyitására.” -áll a csapat közleményében. A koncertkörút amúgy Milánóban veszi majd kezdetét, az amerikai dátumok pedig jövő májustól kerülnek pótlásra.

U2 dalokért klikkelj ide!

ALBUM BÖNGÉSZŐ

MEGRENDELÉS

Legyen a Tiéd a legnagyobb zenei gyűjtemény! A UPC Music zenegalériából havi 60-70 albumnyi számot tölthetsz le.
Nézz körül nálunk, és ha meggyőzött a választék, ugorj át a webshopba, hogy néhány kattintással megrendelhesd a zenékhez való hozzáférést.
Megrendelés után gyere vissza ide, és regisztrálj. Sikeres regisztrációd után, kezdheted is a zene letöltést!
Hallgasd kedvenc zenéidet számítógépeden vagy vidd magaddal zenelejátszódon upc music go csomaggal.